A mosonmagyaróvári zeneiskola látogatása

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Október 15. - A mosonmagyaróvári zeneiskola növendékei és tanárai voltak iskolánk vendégei. A kísérők között jó néhányan voltak egykori diákjaink - talán azok közül a gyerekek közül is iskolánk falai közé fogadhatunk nem egyet, akik figyelmesen hallgatták Baross Gábor igazgató úr rövid zenetörténeti előadását.

 

Zenekari koncert a Richter Teremben

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail




Október 15. -  Kedves Konzisok! Szívmelengető érzés volt ennyi tehetséges győri konzis diákot látni és hallani a Richter terem színpadán. A "konzizenekar" nagyon régóta nem állt ki ilyen nagy létszámú produkcióval. Mindannyian büszkék lehettek magatokra és természetesen egymásra is, mivel profi teljesítményt nyújtottatok egy profi hangversenyteremben. Harapni lehetett a levegőben, hogy élvezitek az együtt muzsikálás örömét. Ez az érzés adjon erőt nektek a mindennapi megpróbáltatásokhoz, a sok gyakorláshoz. Óriási köszönet illeti Baranyai tanár urat, aki "előcsalogatta" belőletek ezt a remek teljesítményt. Szívből gratulálok Mindenkinek, külön a két szólistának: Járóka Sanyinak (felkészítő tanára Baranyai István) és Krápicz Balázsnak (felkészítő tanára Kovácsné Pogány Kinga).


Baross Gábor

 

OperaKaland

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Október 7. - Az OperaKaland elnevezésű program az utóbbi évek legnagyobb szabású közművelődési-köznevelési kezdeményezése, amely a Magyar Állami Operaház szervezésében valósul meg. A West Side Story alkotói a klasszikus zene, tánc és drámairodalom felől érkeztek a zenés színház világába. Nagy, közös álmuk volt egy tökéletes musical, amelyben a három művészi kifejezési forma, a zene, a tánc és a szöveg olyan csodálatos egységet alkot, amire addig még nem volt példa a Broadway színpadán. Legyen az előadás váza a szöveg, lüktető szíve a tánc és lelke a zene. Ezt a mai napig aktuális mesterművet keltették életre az Operaház kiváló művészei az Erkel Színházban. A mások gyűlölete által elválasztott szerelmesek örök tragédiáját meséli el az előadás, miközben súlyos társadalmi problémákra is rámutat. Iskolánk tanulói felkészülten ültek be a Novák Péter rendezte előadásra, hiszen Wendler Attilától, a Magyar Állami Operaház magánénekesétől a mű remek összefoglalóját kaptak útravalóul. Az előadás után a gyönyörűen felújított Operaházat is megtekintették. A képért köszönet Blaga Dávid 9. évfolyamos növendékünknek.

 

Megemlékezés az aradi vértanúkról

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Október 6. - Iskolánk a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett központi ünnepségen emlékezett meg a tizenhárom hős honvédtisztről.

 

Közétkeztetési kisfilm

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

   

Konzi szépe, lovagja és sárkánya

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

 


Szeptember 5. - Hagyományteremtő céllal választottak a 12. évfolyamosok iskola szépét, lovagját és sárkányát. Ez alkalommal Ónodi Kristóf lovagnak kellett megküzdenie Vörös Brendon sárkánnyal a szépséges Finszter Eszter kezéért.

 

Tanévnyitó

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail



Szeptember 1. - Verőfényes reggel köszöntötte a Bartók Iskola udvarán megjelenteket. Márk Olivér verses köszöntője után Baross Gábor igazgató úr üdvözölte a tanulókat, kollégákat és vendégeket, majd Szalay Ildikó tagiskola-vezetőtől hallhattunk az új tanévvel kapcsolatos hasznos tudnivalókat. A tanévnyitó után, már a Konziban, iskolagyűlésen kaptak sok új információt növendékeink és kollégáink.
 

Hegedűkurzus

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Június 20-27. - Iskolánk adott otthont az egész hetes hegedűkurzusnak, amit Arkagyij Vinokurov, a bécsi Konzervatórium tanára tartott.

 

Szakmai hét

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


A június 15-től 19-ig tartó szakmai héten érdekes és változatos programok várták a 9. és 10. évfolyam, valamint a szakmai tagozat diákjait: a rendhagyó irodalomóra vendége volt Gülch Csaba költő, Fellegi Melinda és Gödölle Péterné stressz kezelő és társas kommunikációs gyakorlatot tartott, "Megy a dallam vándorútra" és "Digitális zeneelmélet" címmel Nikodém Géza, "Opera - ami a tananyagból kimaradt" címmel pedig Regős Eszter kollégák tartottak izgalmas előadást. A programból nem maradt ki Lászlóné Mayer Andrea zenei angolja és a fergeteges és színpompás táncház sem. A hét utolsó napját osztály-összetartó csapatépítő tréning és helyismereti vetélkedő zárta. Az említett kollégákon kívül köszönet az osztályfőnököknek az egész heti áldozatos munkájukért! A szakmai héten készült további képek megtekinthetők a http://osztott.com/Ldbe/ linken.

 

21. oldal / 37

«ElsőElőző21222324252627282930KövetkezőUtolsó»