Szakközépiskola Címlap

Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Május 19. - A Váray László által 1974-ben alapított Győri Ütőegyüttes (tagjai iskolánk tanárai, egykori diákjai: Papp Balázs, Kecskés Tamás, Farkas Ádám és Józsa Bálint) fergeteges műsorával nyitott az Ütősmaraton.

 

Osztálykoncert - 11. évfolyam

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Május 17. - A tizenegyedik évfolyam nyitotta az osztálykoncertek sorát. A tőlük már megszokott színes és érdekes műsorral szórakoztatták rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket, tanáraikat és iskolatársaikat. A segítségért köszönet a felkészítő és zongorakísérő kollégáknak, gratulálunk minden közreműködőnek!

 

Ballagás

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Május 5. - Délutánra végre verőfényes napsütés fogadta a ballagókat, hozzátartozókat, barátokat, tanárokat és diáktársakat. Baross Gábor igazgató úr köszöntője után a 11. évfolyam búcsúztatta szép műsorral a végzősöket, a távozók nevében Reichel Evelin emlékezett az elmúlt négy évre. Négyen részesültek elismerésben: Bóka Emőke és Reichel Evelin közösségi munkájáért, Simó Anna és Somogyi Zsófia pedig kiváló tanulmányi eredményéért. További jó utat és szép eredményeket kívánunk! A ballagás előtt, alatt és után készült valamennyi kép megtekinthető és letölthető erről a linkről."

   

Bolond ballagás

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Május 4. - Idén is nagy örömöt szereztek a bolond ballagók színes öltözékükkel és vidám zenéjükkel tanáraiknak, diáktársaiknak és a járókelőknek, mikor sorra járták kedves győri helyeiket. A többi kép megtekinthető és letölthető a erről a linkről.

 

Nyelvi versenyek

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Március 31. és április 21. - Újabb szép sikerekkel büszkélkedhetünk! A Pálffy iskola megyei nyelvi versenyén német nyelvből Tóth Ágnes (11. oszt.) VI. helyezést ért el. A Deák iskola területi nyelvi versenyén német nyelvből Cséfalvay Anna (10. oszt.) I., angol nyelvből Tarcsay Éva (10. oszt.) I., Hujber Anna Luca (9. oszt.) IV. helyezést ért el. Sok szeretettel gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak, Markóné Rábai Gizellának és Lendvainé Szaló Andreának!

   

22. oldal / 74

«ElsőElőző21222324252627282930KövetkezőUtolsó»