Szakközépiskola Címlap

Deák nyelvi verseny

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Április 24. - Újabb szép sikerrel büszkélkedhetünk: a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola által rendezett megyei angol nyelvi versenyen Mórocz Virág (9. évfolyam) az I. kategóriában II. helyezést ért el. Sok szeretettel gratulálunk a növendéknek és felkészítő tanárának, Lendvainé Szaló Andreának!

 

A Győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola „Határtalanul” pályázatai

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Iskolánk a Nemzeti Erőforrás Támogatáskezelő által finanszírozott Határtalanul pályázatok szakképző iskolák között (HAT-14-02) kapcsán a 2014-15-ös tanévben két projektben is sikeresen vehetett részt. Egyrészt iskolánk énekkara és a Kolozsvári „Sigismund Toduta” Zenelíceum magyar tagozatának kórusa, másrészt iskolánk zenekara és a Székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola énekkara által kidolgozott közös pályázatokban. Mindkét pályázatot a kiíró közel 3,5-3,5 millió Ft-ban részesítette, amely lehetővé tette az intézmények diákjainak kölcsönös látogatását, közös szakmai és kulturális programok létrehozását és a diákok és tanárok számára is tartós barátságok létrejöttét.
Az első utazás során énekkarunk látogatott Kolozsvárra. A nagysikerű közös koncertet – ami a pályázat közös produktuma volt – a Kolozsvári TV is felvette. A két kórus felkészülését a saját karnagyaikon kívül (Kállay-Miklós Tünde és Molnár Gabriella) Horváth Mária Liszt-díjas énekművész és Dobra János a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével kitüntetett, Liszt-díjas Érdemes művész is segítette. A próbákon kívül diákjaink megismerkedhettek Kolozsvár nevezetességeivel, meghallgathatták a helyi Filharmónikusok koncertjét, meglátogatták a közeli Válaszúton Kallós Zoltán gyönyörű Néprajzi gyűjteményét és a romjaiban is látványos Bonchidai kastélyt. Egész napos kirándulás keretében gyönyörködhettek a Bartók által legszebb tájnak nevezett Torockóban a Székelykő lábánál, megmászhatták a Torockószentgyörgyi várat, láthatták a Nagyenyedi, bástyákkal kerített, omladozó, de működő református templomot, valamint a Tordai sóbányát. Az oda-és visszautazás során pedig Nagyszentmiklóst, Gyulafehérvárat, Körösfőt és Nagyváradot ejtették útba.

Bővebben: A Győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola „Határtalanul” pályázatai

 

JELENTKEZÉS A RICHTER ISKOLA ZENEISKOLAI TAGOZATÁRA

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

   

Konzis bolondballagás a médiában

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Tovább...

 

Ballagás

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Április 30. - Meghatottan búcsúztak az érettségizők iskolájuktól, ami négy éven keresztül a második otthonuk volt. Orvos Krisztina, Pálmai Gabriella és Pőcz Ákos kiemelkedő zenei, Horváth Dorina és Nagy Orsolya pedig kiemelkedő tanulmányi munkájáért kapott dicséretet. Az idény hagyományteremtő céllal alapított Richter érmet Gerály Anna kapta a közösségért végzett munkájáért. Mindannyian hiányozni fogtok! A ballagási képek a Galérián kívül a http://osztott.com/CpTG/ linken is megtekinthetők és letölthetők.

   

45. oldal / 74

«ElsőElőző41424344454647484950KövetkezőUtolsó»