Cziglényi Ákos

Cziglényi Ákos

Nyomtatás


Cziglényi Ákos

Bőgő, kamara

Tel: (+36) 96/329-742

Mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Web: www.gyorikonzi.hu

1993-ban szerzett Kitüntetéses diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyetemi Ágazatán (Zeneakadémián).

1992-97 között a Győri Filharmónikus Zenekar tagja volt. Az itt eltöltött időszakban több lemezfelvételen is közreműködött.

1992-től a Ricther János Zeneművészeti Szakközépiskola Gordon tanszakának tanára. Az elmúlt 14 év alatt növendékei révén 13 versenygyőzelmet aratott. Többek között 2004- és 2006-ban az I.és II. Országos Szakközépiskolai Nagybőgőverseny I.díját is elnyerték. (2006-ban mind a két korcsoportban.) Ugyanezen a versenyen Őt választották a legeredményesebb felkészítő-tanárnak.

1993-tól tanít a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében, illetve annak jogelődjeiben. 1997-2005 között Főiskolai Tanársegédi, 2005-től Főiskolai Adjunktusi kinevezéssel.

1997-től tagja a Wiener Johann Strauss Walzerorchesternek. 2004-től szólamvezetője.
2004-től az Alpok-Adria Zenekarban is folytat tevékenységet.
1997-től rendszeresen közreműködik a Bartók-Pásztory Díjjal kitüntetett Győri Leánykar hangversenyein, illetve lemezfelvételein.

Diszkográfia:
Cd felvételek a Győri Filharmonikus zenekarral:
1994: Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Brahms: Magyar táncok Vez.: Koncz Tamás 
1995: A. Baksa: Monarchia
Vez.: Adolf Vasicek

1995: Bruckner: IV.Szimfónia

Vez.: Koncz Tamás

1996: A. Baksa: Die Jahreszeiten

Vez.: Georg Kugi

1996:Goldman: Quicksilver’s Salvitude

Vez.: Kesselyák Gergely

1997:Bellai Eszter Swinging sentimens (Verdi, Puccíni művek)

Vez.:Koncz Tamás

1997:A. Baksa: Die Jahreszeiten

Vez.: Georg Kugi

Cd felvételek a Győri Leánykarral:
1997: Michael Haydn: Deutsches Hohamt, Deutsches Lauda Sion et Magnificat,
Vez.:Szabó Miklós
2000: Michael Haydn Sacred Vocal Music
Vez.: Szabó Miklós
2002: Michael Haydn In Festo Sanctorium Innocentium
Vez.: Szabó Miklós
2006: Ex ore infantium, Missa St. Nicolai Tolentini, Anima Nostra Litaniae Lauretanae, Regina Coeli 
Vez.:Szabó Miklós