A TÁVOKTATÁS BEVEZETÉSÉHEZ…

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

imageDrága Konzisok!

Nagyon üres nélkületek az Iskola. Furcsa a kongóan üres folyosón végigmenni hétfő délelőtt, ilyenkor egészen más szokott lenni a hangulat…

Talán már hallottátok korábban is a megszívlelendő okosságot: a világ állandóan változik, s nekünk is változni, fejlődni kell, hogy lépést tudjunk vele tartani. Ez most egy olyan változás, amely nem előre mutat, hanem jobb esetben stagnálást idézhet elő. Ehhez is alkalmazkodnunk kell, ha nem akarunk kiesni abból a rutinból, amit sok munkával értünk, értetek el eddig, ha nem szeretnénk nehezen pótolható hátrányokat szenvedni. Tanáraitok napok óta gondolkodnak, törik a fejüket, hogy milyen megoldásokkal tudjátok a helyzethez képest leghatékonyabban folytatni tanulmányaitokat.

A már bejáratott csoportjaitokon keresztül feladatokat, tanulnivalókat, teszteket, linkeket, stb. fogtok kapni az elkövetkezendő időszakban, amelyeket egyedül, személyes kontaktus nélkül kell majd megoldanotok, feldolgoznotok, esetenként visszaküldenetek. Ez hihetetlenül nagy következetességet, fegyelmet, odafigyelést, pontos napirendet igényel. Az instrukciók betartása különösen fontos, hiszen most egy darabig nem lesz senki mögöttetek, hogy akár kedvesen, akár szigorúan figyelmeztessen, és azonnal a helyes útra próbáljon terelni benneteket.

Csak akkor fog működni a dolog, ha minden nehezítő tényező ellenére komolyan veszitek a távoktatást, konstruktívan és nyitottan, a megoldásokat keresve álltok minden feladathoz. Legyen az egy beadandó dolgozat, vagy egy élő bejelentkezés, vagy felvétel készítése, amit a főtárgytanárotok fog majd véleményezni.

Sok minden még előttünk is rejtély, de biztos vagyok benne, hogy alkalmazkodva a mindenkori helyzethez, közös akarattal és elszántsággal, át tudjuk vészelni ezt az időszakot, nem kell kizökkennünk a tanulási folyamatokból. Akkor, de csakis akkor mindenkinek meg lesz az esélye, hogy a tanévet sikeresen teljesítse.

Azt kívánom, hogy mindenkinek a „távtanulásra” való átállás legyen a legnagyobb gondja, kérlek Benneteket, nagyon vigyázzatok magatokra és szeretteitekre.
Ölelek mindenkit:

Baross Gábor

Győr, 2020. március 16-án

img_5596